Egyszerűen harmonikusan ősszel

Őszi feltöltődés a bőrnek is kell!

Ritkán olyan mágikusak az erdőn és mezőn tett séták, mint ősszel. A bokrokon harmat csillog, a színes levelek egymás után szépen lassan a földre hullanak, a fák ágai az érett gyümölcsök súlya alatt szinte a földig hajolnak. 

 

Hajlamosak vagyunk elhanyagolni az őszi bőrápolás jelentőségét, hiszen ilyenkor nem annyira szélsőséges az időjárás, mint nyáron és télen. Pedig az ősz a legideálisabb időszak arra, hogy komolyabban foglalkozzunk a bőröddel.  Ilyenkor helyrehozhatod azokat a károkat, amiket a nyár okozott napégés, bőrpír, száraz foltok stb), és jó alkalom arra, hogy felkészítsd a télre is.

A nyár elmúltával, a megszerzett barnaság lassan elkezd kopni, ha nem vagyunk figyelmesek, helyette marad a fakó, extra száraz, dehidratált bőr, mely szinte pergamen vékony lesz, sőt extrém esetben még az ekcéma is lobbanhat. Ilyenkor a ráncok is erősebben látszanak, sőt a pigmentfoltok is előkerülhetnek. 

 Ha ezt tapasztalod, itt az ideje, hogy tegyél valami jót a bőrödért. Szóval induljon a regenerálás!

A tökéletes arctisztítás elengedhetetlen

A fűtési időszak beköszöntével a város levegője is sokkal szmogosabb lesz, ami óhatatlanul megjelenik a bőrünkön.  Ezek a szennyező anyagok, finom porok keverednek a bőr által termelt faggyúval és eltömítik a pórusokat, nemcsak hogy nem engedik lélegezni a bőrünk, de elősegítik a  korai bőröregedést, kedveznek a pattanások, allergia, és foltok kialakulásában. A szennyezés növeli a szabad gyököket, melyek károsítják a sejtszerkezetet, megzavarják a kollagén termelést és elpusztítják a bőr természetes védőrétegét, így öregszik idő előtt a bőröd. Így még fontosabbá válik, a tökéletes és mégis hidratáló arctisztítás, lehetőleg fiatalító anyagokkal.

Kíméletes hámlasztás

Az első és legfontosabb lépés ilyenkor a bőr alapos megtisztítása.  Nem elegendő csak a lemosás és a tonikkal frissítés. Fontos, hogy az elhalt, kiszáradt, elszarusodott hámréteget gyengéden eltávolítsuk.  Nem csak azért mert, ezután a bőrünk simább és puhább lesz, de az alkalmazott hatóanyagok is hatékonyabban be tudnak szívódni a bőr mélyebb rétegeibe. Emellett a napfoltokat, pigment foltokat is segít halványítani.

Nem érdemes az arcbőrt mechanikailag dörzsölni (pl. só, cukor, őrlemények stb), mert így könnyen megsérül a kötőszövet, amitől a bőr könnyen megereszkedik. Érdemes kerülni a mikro (műanyag) gyöngyöket, inkább használjunk természetes Bio AHA és Enzimes peelingeket, ami gyümölcsök erejével hatékonyan, mégis biztonságosan hatnak.

Külső hidratálás

Itt az ideje, hogy gazdagabb, vagyis kicsit erősebb olajtartalmú, táplálóbb krémet használjunk. Ha a krémed inkább hidratáló, vizes bázisú érdemes este használnod. Ha nappal szeretnéd használni a fluidabb hidratálódat, mindenképp várd meg, míg beszívja a bőröd (15-20 perc) addig ne indulj el. A nedves bőr a hidegben, szélben csak még jobban kiszárad, és érzékenyebbé válhat.

A napi rutin betartása a hideg beköszöntével még fontoabb:  arctisztítás, szérum, akár booster, arckrém, este pedig tonizáló tej és oleogél. A hámlasztásról se feledkezzünk meg heti rendszerességgel!

A bőrünk nagyon hálás lesz, ha a 100% hatóanyagtartalmú gazdag krémet választunk!

A testápolásról se feledkezzünk meg

Bár sok réteg ruhával védjük a testünk, a bőrünk sem tétlenkedik. Hideg ellen úgy veszi fel a harcot, hogy a bőrben az erek összehúzódnak, így lelassul a vérkeringés, de ez sajnos a bőr kiszáradásához is hozzájárul. Ezért érdemes intenzív fiatalító, tápláló, vitaminokban gazdag testápolót választanod, melyben csak hatóanyagok vannak.

UV  védelem

Ősszel is figyelnünk kell a fényvédelemre. A nyár végével a káros UV sugarak ugyan már nem annyira intenzívek, de még hatnak a bőrünkre. Ha hosszabb szabadtéri programot tervezünk, használjunk mindenképp fényvédő krémet vagy olyan nappali arckrémet, melyben megfelelő UV védelem van! 

Ajakápolás

Nem csak télen szükséges táplálni vagy akár védeni az ajkakat, főképp ha PUMP hatást is elérhetünk a hatékony nanopeptidekkel, pirospaprikával, mentollal és kámforral!

Rosacea

Ha hajlamos a bőröd rosaceara, jó eséllyel  az őszi, téli időszakban még jobban megkeseríti az életed. A bőröd a hideg-meleg hirtelen váltása miatt, vagy akár a hideg szelek hatására kipirosodik, belobbanhat. Semmiképp nem hagyd ki az évszakváltó regeneráló kezelést, amivel újra kiegyensúlyozzuk a bőröd szerkezetét!

Írója: Edina
Szeretném elsőként elolvasni a legújabb cikkeket.