Nehézfémek a szervezetünkben és ezek kivezetése

Nehézfém mérgezés és kivezetés

Gyakran a rosaceás és aknés bőrtünetek hátterében kimutatható a nehézfémek felszaporodása a szervezetben. Maga a nehézfémterheltség is okoz immungyengeséget, de fordítva is igaz, hogy nagyobb stressz esetén az immunrendszerünk képes legyengülni, ezáltal a védekezőképességünk csökken. A gyengébb immunitás miatt fokozottabban képesek ránk hatni a kívülről támadó különféle vírusok, baktériumok, betegségek, gombák, pollenek és a nehézfémek is.

Ez utóbbiakat azért hívják nehézfémeknek, mert fajsúlyuk több mint négyszer nagyobb a vízénél. Ide sorolható az amalgám, az ólom, a higany, az arany, az ezüst, a réz, az ón, a cink, a vas, a kobalt, a kadmium és a nikkel.

Nagyon fontos, hogy a nehézfémeket ne keverjük össze az olyan, szervezetünkben található szerves nyomelemekkel, mint például a magnézium, a vas és a kálium.

Hogyan kerülhetnek nehézfémek a szervezetbe? 

A fémek akkor épülnek be a testbe, amikor nagyfokú stresszhelyzetben vagyunk, ilyenkor erősen feszítjük az izomrendszerünket, legyengül az immunrendszerünk és végül romlik a sejtjeink méregtelenítési funkciója.

Ilyenkor a szervezet tévesen veszi fel és juttatja el egy adott szervhez a mérgező anyagokat, melyek lerakódnak, mintha páncélt képeznénk a testen belül az immunitásunk helyett.

A lerakódáshoz hozzájárul még az ásványianyag-hiány is. Ha üres helyet talál a fémion, betölti azt, szabad utat adva ezzel a mérgeződésnek. Ezért a méregtelenítés egyik fontos alapja az egészséges ásványianyag-alap! Ezt lehet támogatni vitaminokkal, nyomelemekkel, Schüssler-sókkal, enzimekkel és bélbaktériumokkal is.

Tünetek, betegségek

Ha fizikailag nem tisztítjuk ki a szervezetünkből a felhalmozódott fémeket, előbb vagy utóbb különféle tüneteket és betegségeket okozhatnak, például: bőrelváltozásokat, kiütéseket, ekcémákat, allergiát, bőrviszketést, fejfájást, neurodermitiszt, asztmát, légúti megbetegedéseket, hajhullást, emésztési zavarokat, ízületi fájdalmakat, krónikus fájdalmakat, kimerültséget, fogékonyságot a fertőzésekre, alvászavarokat, depressziót, zavartságot, daganatos betegségeket, gombás fertőzéseket,autizmust, tanulási nehézségeket, pszichés változásokat, súlyosabb esetben halálos betegségeket is.

 

Milyen fémek ezek? 

Higany /Amalgám / Arany / Ólom / Réz / Alumínium / Kadmium / Vas / Arzén / Ezüst / Titán / Wolfram / Kobalt / Kadmium / Nikkel

Honnan kerülnek a nehézfémek a szervezetünkbe?

1. Csapvíz

2. Fogtömések, fogpótlások (amalgám, titán), protézisek, fogszabályozók

3. Védőoltások

4. Növényvédő szerek: sajtokban, sütőporban, süteményekben, fagyasztott tésztákban, szójaalapú fehérjékben, színezékekben, ízfokozókban

5. Alumíniumdobozos italok

6. Testápolók, kozmetikai szerek

7. TetraPak dobozok

8. Dezodorok, izzadsággátlók

9. Alumínium konyhai edények

10. Barnító krémek, napozókrémek

11. Gyógyszerek, ragasztóanyagok, festékek

12. Repülőgépekből, autókból való mérgező gázok

 

A higany

Ez az anyag egy idegméreg, és elnyomja az immunrendszer működését is. A higany gyorsan bekerül az idegpályákon keresztül a gerincvelőbe és az agyba, ott pedig képes tönkretenni az ideg ingerületvezető képességét. Súlyos szervi és mozgásszervi elváltozásokat okoz.

Dr. Yoshiakai Omura kimutatta, hogy a koriander napi szedése mobilizálja a központi idegrendszerből a higanyt és más mérgező fémeket, melyek a vizeleten, székleten keresztül választódnak ki, vagy átmenetileg a periférikus szövetekbe helyeződnek át.

Olyan nőknél, akik nem esnek teherbe, vagy korán elvesztik magzatukat, a hipofízisben lehet lerakódva higany. Várandósoknál  a magzat számára különös veszélyt jelent. Sőt, az anyatejen keresztül is átmegy a gyermekbe a nehézfém. A gyermekek allergiáit – különösképpen a neurodermitiszt – igen gyakran az anya szervezetéből származó nehézfémek okozzák. Felléphet még tanulási zavar és legaszténia (koncentrációs zavar) is.

Amalgám

Az amalgámból folyamatosan higany és több kevert fém szabadul fel. Ez az ötvözet a melléküregek nyálkahártyáin felszívódik, és részben az idegek közvetítésével, részben pedig a koponyaalapi keringés segítségével a máj méregtelenítő hatását megkerülve rövid úton bejut az agyba, ahol nagy affinitással kapcsolódik az agysejtekhez.

Arany

Az arany önmagában jótékony lenne, de példaként az aranytömés nem csak aranyból van, hanem aranyötvözet, platinával, palládiummal, rézzel, ezüsttel, nikkellel vagy más egyébbel keverve. A fogkoronákhoz használt átlagos ötvözet 8-12 különböző fémet tartalmaz, ezen felül még 20-30 más fém nyomai is megtalálhatók benne. Ezért az aranytömés és -korona sem veszélytelen. Alkotóelemeit azonban lassabban adja le, mint a higanyos tömések, emiatt nem annyira mérgező, viszont súlyos allergiákat válthat ki.

Ólom

Az ólom sejtméreg, kicsapja a fehérjéket, károsítja a sejtek szerkezetét. Az ólom zavarja az agyfunkciókat, a vérképző és kiválasztó szerveket, valamint elraktározódik a csontokban.

Idült mérgezés alakjában gyakran fordul elő, leggyakrabban a gyomron át hatva. Általában észrevétlenül kerül a szervezetbe. Bejutása történhet szájon vagy bőrön át. Sok zavart tud okozni az ólom: vérszegénységet, soványságot, szürkés foghúst, gyöngeséget, álmatlanságot, bőrviszketést, kézremegést, a bőr helyenként érzéketlenné válását, vízkórságot a bokák körül, nagy fájdalmakkal járó szorulást és hasmenést, valamint izombénulást.

Réz

A réz is a gyakori mérgezések okozói közé tartozik ipari és házi használata miatt.  Rézgálicot némelykor a búzakenyérhez is adnak a pékek, sőt elvetés előtt a búzát ebben áztatják. Általában növényvédőszerként használják, így kerül be szájon át a szervezetbe. A rézmérgezés tünetei: kékes-zöldes hányás, feketés széklet, bőrsárgaság, törzsizombénulás, gyomorbélhurut, táplálkozási zavarok. A zsírszerű anyagok, például a ricinusolaj segítik a réz felszívódását.

Alumínium

Évtizedek óta használják oltóanyagokhoz, hogy növelje a vakcina hatékonyságát. Alumínium-felhalmozódás esetén a csont anyagcseréjében rendellenességek léphetnek fel. Gyengíti a vesefunkciót, megmérgezi a központi idegrendszert és a csontokat.

Kadmium

A kadmium a kalcium helyére épül be a csontokba, ezért mérgezés esetén erős és fájdalmas csontritkulás, sőt csontzsugorodás léphet fel. Az élelmiszeripar sárga festékként használja. Magas kadmiumtartalma lehet a gabonáknak, a máknak, a lenmagnak, a burgonyának, a napraforgómagnak, a halaknak és más húsoknak. A kadmium az állatok veséjében halmozódik fel, ezért különösen veszélyes a sertés- és marhavese, valamint -máj fogyasztása. Az idegrendszert erősen károsítja, gyerekeknél higannyal párosítva az intelligenciahányados csökkenését eredményezi. Tüneteiingerlékenység, fáradtság, szomjúság, légszomjgyomor- és bélrendszeri panaszok.

Vas

Mind külsőleg, mind belsőleg kaphatunk vasmérgezést. Leginkább belsőleg, ha a vérszegénységre szedett vastartalmú tablettákból és a multivitaminokból túl sokat szedünk be! 

Főként, ha kadmium mérgezésünk van, - ami a vashiány egyik gyakori oka - és emellett szedünk vasat. A kadminum beépül a vas és a kálcium helyére. Tilos ilyenkor kívülről pótolni a nyomelemeket, mindaddig, míg a mérgezés meg nem szűnik.

A vas először a gyomrot és az emésztőrendszert irritálja, pár órán belül megmérgezi a sejteket, majd napokkal később a máj is károsodik. Tünetei: hányás, hasmenés, hasi fájdalom, álmosság, eszméletvesztés, görcsroham, gyomorvérzés. Súlyosabb esetekben gyors légzés, gyors szívverés jelentkezhet, de előfordulhat vérzés, alacsony vérnyomás, sárgaság, májelégtelenség, szív- és hasnyálmirigy-elégtelenség, ízületi károsodás is. A jelentős alkoholfogyasztás is megnöveli a vas felszívódó képességét. A nők védettebbek, mert a havi menstruációval a többletvas is távozik a szervezetből.

Arzén

Nagyon mérgező hatású fém! Élelmiszerekben, festékekben, szövetekben, tapétákban, gyerekjátékokban is megtalálható.A szervezetbe jutott arzén az enzimekhez kapcsolódva befolyásolja a sejtfolyamatokat. A fokozott festékanyag-képződés következtében a bőr száraz lesz, és erősen pigmentálttá válhat. Az arzén ezért fájdalmat, zsibbadást és átmeneti bénulást okozhat. Akut mérgezés esetén a bél nyálkahártyájára hat, fájdalmakat, hányást, hasmenést, izzadást, a torokban kaparó érzést okoz. Az arzén, mivel fertőtlenítő hatással is rendelkezik, a rothadást lebontó baktériumokat elpusztítja, ezért kiszárító hatása is van.

Ezüst

Ezüst található az amalgámtömésekben és különböző fogászati anyagokban, az ezüstkolloidban, orvosságokban, festőszerekben stb. Fogorvosoknál, ötvösöknél különösen veszélyes lehet. Belső szervekben, a belek nyálkahártyáján, az agy burkain, a máj tokjain és a vesék levezetőcsatornáiban és edényeiben szürke szín jelenik meg ezüstterheléskor. Mérgezéskor a foghéjon, a szájpadláson, a szem kötőhártyáján, a bőr különböző területén szürkés foltok jelennek meg. Tünetei: lesoványodás, izmok és a máj elzsírosodása.

Titán

A fogbeültetést sem ajánlom jó szívvel, mivel Dr. Klinghardt értesülése szerint ezek általában titánból készülnek. A titánra sokan igen erősen allergiásak, különösen azok, akiknek korábban amalgámtömésük is volt. Előfordul, hogy a titánbeültetés eleinte nem okoz semmiféle problémát, a gondok csak később kezdődnek, akár öt-hat év múlva: az érintettek egyre erősebb allergiás tüneteket mutatnak, és később autoimmun betegségek fejlődnek ki náluk. Ekkor már persze senki nem hozza összefüggésbe ezeket a tüneteket a titánnal. A páciens végül autoimmun betegségnek esik áldozatul.

A fémkivezetés módszerének lényege

Az első állapotfelmérésen megnézzük, milyen fémeket nem tud magától méregteleníteni a szervezet. Segítségünkre van a QMR Bioscan.  A vizsgálat alatt feltérképezzük a testet, hol vannak energetikai terhelések (az agyban vagy a mirigyrendszerben), és megnézzük, hogy energetikailag milyen tudatos vagy tudatalatti érzelemmel terheli magát a páciens.

A kezelést követően a felszabaduló fémek a véráramba kerülnek, majd onnan vizelet, széklet és izzadás útján ürülnek. Ez a terhelés mértékétől függ, valamint attól, hogy milyen régóta van a szervezetben a fém. Ilyenkor érdemes szaunába menni, vagy intenzívebb izzasztókúrákat bevetni, és jót tesz a száraz ledörzsölés, masszázs, fürdők, colon-hidroterápia, akupresszúra is. A tisztulási folyamatot támogathatjuk Schüssler-sóval, vitaminokkal, nyomelemekkel, különféle fémmegkötő anyagokkal (algatabletta, szeléntabletta, chlorella, hagymafélék, gyógyteák). A lelki méregtelenítésben segítenek még a különböző légzőgyakorlatok, a meditáció, a káros, blokkoló hatású gondolatok oldása.

Természetes fémkivezető szerek

1. Gyógynövénykivonat - Koriander, Chlorella alga, Spirulina alga, Apróbojtorján, Ginkó bilóba, 

Koriander - képes molizálni akár a higanyt, kadmiumot, ólmot aluminiumot még a csontokból és az idegrendszerből is

Aprobojtorján - csersava kelátképző, a nehézfémekkel és a mérgekkel oldhatatlan csapadékot képez, így kiürülnek a szervezetből

2. Aromaterápiás olaj - Koriander olaj keverékben - egyénre szabott adagolásban

3. Phönix méregtelenítő kúra - feloldja és kivezeti a nehézfémeket

4. Spirulina és chlorella alga keverék - 10 tabletta / nap  - Chlorella megköti és kivezeti a nehézfémeket és a többi méreganyagot a szervezetből, míg a Spirulina vitalizálja a szervezetet, aminek köszönhetően a szervezet képes lesz elindítani az önregenerációt. Mindkét alga kimagasló lúgosító hatással is rendelkezik.

5. Tea: lapacho, aloe vera

6.  A szeléntabletta 

Egy fémkivezetés után javulhat pszichés állapotunk, jobb lesz a közérzetünk, és megszabadulhatunk régi betegségeinktől is.

A kezelést követően a felszabaduló fémek a véráramba kerülnek, majd onnan vizelet, széklet és izzadás útján ürülnek. Ez a terhelés mértékétől függ, valamint attól, hogy milyen régóta van a szervezetben a fém. Ilyenkor érdemes szaunába menni, vagy intenzívebb izzasztókúrákat bevetni, és jót tesz a száraz ledörzsölés, masszázs, fürdők, és az akupresszúra is. 

A tisztulási folyamatot támogathatjuk Schüssler-sóval, vitaminokkal, nyomelemekkel, különféle fémmegkötő anyagokkal (algatabletta, szeléntabletta, chlorella, hagymafélék, gyógyteák).

A lelki méregtelenítésben segíthetenek még a különböző légzőgyakorlatok, a meditáció, a káros, blokkoló hatású gondolatok oldása.

 
Szeretném elsőként elolvasni a legújabb cikkeket.